Catching Elephant is a theme by Andy Taylor

 

ka-steve:

perfectvillain:

junctioncity:

Tipikus téveszme, hogy az emberek azt hiszik, hogy az orvost a TUDÁSA teszi azzá, ami. Hogy az orvos, ha ott van bazmeg a sivatag közepén, akkor bazmeg mindent megold, ami egészségügyi probléma, ONLY WITH HIS BARE HANDS!!!!!!! hát faszt. az orvos azért orvos, mert KÓRHÁZBAN van.

Mert bazmeg ha komplikáció van a szülés alatt, akkor lehetsz te a john hopkins dékánja is, otthon a pici kis szobácskában a meleg törölközőkkel meg vizeslavórral meg a három kis fogóddal, meg egy kézi lélegeztetőgéppel a kezedben KURVÁRA ott fogsz állni széttett kezekkel, és mikor a gyerek már eléggé KÉK, akkor beismered, hogy hát “jó lenne hívni a mentőket anyuka, mert itt már nem segít az ANYAKÖZPONTÚ MASSZÁZS!!”. És akkor a mentő kijön és hozza az orvosi műszereket is.

Rendszerint ekkor már késő és a gyerekekből fincsi kis saláta lesz, akik jó esetben megismerik anyukát, rosszabb esetben egész életükben a pelenka és a nyálcsorgatás köti le az életüket, hogy aztán megdögöljenek 20 éves korukban valami felfekvésben. Pedig ha kórházban születik meg, akkor mosolygó kisbabák, bálnák az égen és krisztus csókja a homlokon…

(via sajt)

Statisztikát akarok. Az ezer téma mellett, aminél nem vagyok lusta nekiállni és kitúrni az idevágó adatokat, ezer olyan is van, aminél egyszerűen nincs madzagom elrejtett norvég nyelvű táblázatokat bújni, ez az egyik. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik, de akár mindkét tábor rendelkezik a külföldi helyzetek statisztikáival, hogy az otthonszülés hány esetben komplikációs, hány esetben van maradandó kár, mennyi a halálos történet, és mik ugyanezen számok ugyanitt ha kórházban. Százalékok meg ilyesmi. Mert anélkül elvekről meg ideákról tudunk relevánsan beszélgetni (amik lehet hogy akár ugyanilyen fontosak), de akkor ha átkanyarodunk a kockázati tényezőkre, akkor az pontosan egy szappanbuboréknyit fog érni számok nélkül… Mert mondasz egy lilulófejű gyerekes mesét, akkor egy otthonszülő meg mond két pontosan ugyanilyen sztorit egy közönyös meg egy béna orvosról akiknek hála fej nélkül születetnek a gyerekek. És akkor mi van, nagyotmondási versenyt rendezünk?

kurvara egyetertek. enis szamokat akarok latni, mert addig nevetseges eza habzoszaju orjonges az otthonszulesrol, amig nincs melle teve, hogy az orvosok egy evben mennyi ujszulottet csinalnak ki. (ismerve a sztandard orvosi hozzaallast - en meg gecibb, lelketlenebb fajtaval, mint az orvos, nem talalkoztam, pedig beleszamolom a feketevel szemben eljaro los angelesi rendort, az eszak-koreai belbiztonsagist, meg a dr evilt is -, valszeg nem keveset.)

nem allastfoglalni akarok, vagy vedeni barmelyik allaspontot is, mert szerintem ilyen alapon ahogy a benei peter teszi nem is lehet, es pont ezert nevetseges amit muvel.

de a leginkabb a krisztanak volt igaza, hogy azmeg kulon komikus, ahogy kizarolag ferfiak mondtak meg a frankot a temaban. kurvara mulattat hogy peldaul a tallian miklos, aki valszeg meg kurni se kurt soha az eletben, osztja az eszt a szulesrol.

  1. sajt reblogged this from junctioncity
  2. sajt reblogged this from tallianmiklos and added:
    csinálnak statisztikát, onnan tudom, hogy engem...születés után,
  3. tallianmiklos reblogged this from junctioncity
  4. junctioncity reblogged this from tallianmiklos and added:
    agyatlan tekintélyimádatuk...idősebb dokikra igaz....jól...
  5. tallianmiklos reblogged this from pblue and added:
    Pblue, én ugyan a nőket kedvelem, de meg tudom szervezni, hogy valaki szerezzen neked egy lovat vagy kecskét, esetleg...
  6. sajt reblogged this from pblue and added:
    Csak nyugodtan :) Ez...egész dolog onnan jött,...milyen...
  7. banyek reblogged this from pblue and added:
    Akik otthon szülnek jellemzően...azért teszik ezt, mert a kórházban veszélyben van a...
  8. bbkk reblogged this from pblue and added:
    :))))))999998 ezt elteszem,
  9. pblue reblogged this from ka-steve and added:
    kurvara egyetertek. enis szamokat akarok latni, mert addig nevetseges eza habzoszaju orjonges az otthonszulesrol, amig...
  10. peteranna reblogged this from junctioncity and added:
    amíg megnyomorodik egy baba, aztán...mentő kiszállása,
  11. karmapyrin reblogged this from junctioncity and added:
    Ide nyomok egy egyetértő reblogot. 3x túl vagyok...dolgon és marha megnyugtató volt
  12. sajt reblogged this from tolomakontentot and added:
    Junctioncity a Benei Péter? Akkor mégsem nőgyógyász.
  13. mesuge reblogged this from sajt and added:
    geréb ágnes miatt betiltani “az otthonszülést” olyan, mint hagyó miklós miatt megszüntetni “a kapitalizmust”.
  14. sajt reblogged this from junctioncity and added:
    Az csak egy része a dolognak. Valóban az a legfontosabb, hogy a gyerek egészségesen szülessen, és lehetőleg az anya is...
  15. junctioncity reblogged this from blema
  16. junctioncity reblogged this from sajt and added:
    ÚRISTEN. Na én most hagyom abba, mielőtt minősíthetetlenül megsérteném @sajtot. Hajrá, sok sikert a gyerekvállaláshoz,...
  17. fatbubu reblogged this from tolomakontentot and added:
    Ráadásul Geréb Ágnes előbb volt a köztudatban, mint Hajdú Péter vagy Stohl András.
  18. zeusz reblogged this from tolomakontentot and added:
    Ez úgy hangzik jól, hogy “Ebben threadben Benei Péter összes hozzászólásával egyetértek. NEKI VAN IGAZA. PONT.”
  19. junctioncity reblogged this from szarazene and added:
    Ha jól értem, te most jogorvoslattal éltél. A komplikáció százalékban mérhető és...esély...
  20. tolomakontentot reblogged this from junctioncity and added:
    Ebben threadben Benei Péter összes hozzászólásával egyetértek. NEKI VAN IGAZA. PONT.
  21. sajt reblogged this from blema
  22. tallianmiklos reblogged this from junctioncity and added:
    Ja. Aki önveszélyes, az ezt számos olyan módon kiélheti, amire a XXI. században teljesen jogosan csak annyit lehet...
  23. junctioncity reblogged this from sajt and added:
    az emberi ostobaság túlburjánzásától, attól. :) ami, ha önveszélyes, akkor nem érdekel, mindenki ott bassza el az...
  24. szarazene reblogged this from bbkk and added:
    Ha jól értem, te most jogorvoslattal éltél.
  25. sajt reblogged this from junctioncity and added:
    Szerintem te is nőgyógyász vagy :) Legalábbis azokat...érveket sorolod, amiket
  26. redcard reblogged this from junctioncity and added:
    pont ezt akartam kérdezni,...körülmény=a kisszobában steril műtő+gépek
  27. bbkk reblogged this from tallianmiklos and added:
    egészségügyi törvényben, hogy “cselekvőképes személynek joga van az ellátás visszautasításához, kivéve, ha annak...
  28. junctioncity reblogged this from sztsz and added:
    minden körülmény adott: komplett kórházi felszerelés áll...rendelkezésére otthon? :D...
  29. sajt reblogged this from junctioncity and added:
    Mitől vagy ilyen ideges?
  30. redcard reblogged this from junctioncity and added:
    komolyan nem hiszem el, statisztika mi? és ha azt mutatja...mondjuk 1000 gyerekből 20 lett...
  31. tolomakontentot reblogged this from redcard and added:
    Nálunk is hasonló volt a szitu. Kb. 8 órás vajúdás után (amit egy vidéki kórház fürdőkáddal, labdával, hifivel, meg...
  32. sztsz reblogged this from junctioncity and added:
    és aki megfizet egy szülészt meg minden körülmény adott? miért ne szülhetne otthon?
  33. junctioncity reblogged this from tallianmiklos and added:
    Ez egyébként magyarázat arra is, hogy miért...orvostársadalom az, ami
  34. zsukov reblogged this from junctioncity and added:
    nekemmost alacsony...vernyomasom, nehanyat askba nyomj mar be, ragelni szeretnek
  35. junctioncity reblogged this from sajt
  36. dorka reblogged this from tallianmiklos and added:
    nogyogyaszaton ki van irva nagybetukkel: choose where you want to give birth:...maternity...
  37. tallianmiklos reblogged this from junctioncity and added:
    világ legkibaszottnagyobb hülyesége - ha...gyereket, és elveteti,
  38. corelight reblogged this from junctioncity and added:
    ettől vérgeci leszek. de...komolyan egy idióta fasz,
  39. junctioncity reblogged this from zeusz and added:
    hát… rövid és tömör válaszom: nem. Sok esetben perceken múlik...gyereked egy félhülye...
  40. junctioncity reblogged this from sajt and added:
    a humanizmusom (IGEN, VAN ILYENEM) az, ami miatt idegesít a dolog, mert ha valakit sajnálok a sztoriban, akkor
  41. zeusz reblogged this from junctioncity and added:
    Gondolom az orvos sivatagban (meg a szülő nő lakásán) is idejében tudni fogja, hogy hol ér véget az, amit ott a...
  42. sajt reblogged this from bbkk and added:
    ingyen csinálja. És kíváncsi lennék
  43. blema said: dehogy leszel. bocsánat, hogy félreértelmeztelek. puszi.
  44. sajt reblogged this from kosullo and added:
    Itt csak arról van szó, hogy az embereknek van egy joguk, amit...gyakorolhatnak....
  45. redcard reblogged this from junctioncity and added:
    nyilván általában egy példa nem tud alátámasztani egy egész elméletet (bár ebben az esetben inkább mégis), lényeg az,...
  46. n0b4d11 reblogged this from kosullo and added:
    Még ez sem lenne baj, ha FELKÉSZÜLT, HOZZÁÉRTŐ emberek vezetnék le ezeket a szüléseket, mert egy sarlatán nem lehet...
  47. junctioncity reblogged this from zeusz and added:
    Tipikus téveszme, hogy az emberek azt hiszik, hogy az orvost a TUDÁSA teszi azzá, ami. Hogy az orvos, ha ott van bazmeg...
  48. bbkk reblogged this from corelight and added:
    pontosan. számokat nyilván nem jegyzek meg, de volt egy stat., ami szerint Gerébnek még úgy is nagyságrenddel roszabb a...
  49. cilukapitany reblogged this from junctioncity and added:
    ja nehogy komolyan vedd. engem hidegen hagy ki hol szül :)
  50. zeusz reblogged this from blema and added:
    de amúgy tényleg. szerintem otthonszülés nópara, ha rendelkezik szülészorvosi vagy legalábbis szülésznői képzettséggel...
  51. junctioncity reblogged this from cilukapitany and added:
    nem. egyszerűen csak azt, hogy idióta. a töréspont rendszerint ott húzódik, hogy otthonszülők szerint az elsődleges...
  52. kosullo reblogged this from junctioncity and added:
    Ez még nem lenne ok, hiszen ez igaz az otthon kokainozókra is, azokat mégse gyűlöli senki. Az otthonszülés az még...
  53. corelight reblogged this from junctioncity and added:
    aki annyira nem felnőtt, hogy ne tudja mérlegre állítani, hogy - ‘nekem kényelmesebb’ vagy azt ‘ha bármi történik a...
  54. cilukapitany reblogged this from junctioncity and added:
    meg még azt akartad mondani, hogy cigány, zsidó is nem?:D
  55. fabuda reblogged this from junctioncity and added:
    FASIZMUST, DE AZONNAL A SZÜLÉSZETBE!!!
  56. junctioncity reblogged this from blema and added:
    aki otthon szül, az IDIÓTA ÉS FELELŐTLEN.